Ékszerek agyagból, tésztából, terményből, nemezből és papírból

Ebben a cikkben több olyan kreatív ékszer elkészítését szeretném bemutatni, amelyek közül néhányat talán már a 4 évesek is meg tudnak csinálni. Viszont az iparművészeti üzletekben, bizsutériákban hasonló nyakláncokat és karkötőket láthatunk. Ilyenek az agyag ékszerek. Ezek a kreatív ékszerek olyan könnyen elkészíthetők, hogy a kisebb gyerekek is besegíthetnek a munkába. Alapanyaga, ahogy a cím is mutatja az agyag. A gyerekek amúgy is nagyon szeretnek agyaggal dolgozni. Egy függönydarabot kiterítünk az asztalra, ezen nyújtjuk ki vékonyra az agyagmasszát. Ezután megfordítjuk, s a függönyt óvatosan lehúzzuk róla. A függöny mintázata szépen rajt marad az anyagon. Kreatív ékszerünk elkészítéséhez szükségünk van láncszemekre. Ehhez háromszög formájú darabokat vágunk az agyagból, amiket ceruzára tekerünk fel, úgy, hogy a mintázat a külső oldalra kerüljön. A végeket gondosan összesimítjuk, lehúzzuk a ceruzáról, s kartonlapon szárítjuk meg. Sokféle motívumot készíthetünk, csak egy kis fantázia kell hozzá. A fülbevalókhoz késsel vágunk ki két kerek formát az agyagból. Ezt és a láncszemeket is kb. 1 hétig hagyjuk száradni, majd égessük ki őket. Amikor ezzel elkészültünk, akkor az egyes darabokat fessük be fénymázzal, majd egy nap száradás után újra égessük ki. Aztán már csak fel kell fűzni a láncszemeket egy bőrszalagra, a fülbevalókat pedig ragasztópisztollyal ragasszuk a klipszcsathoz. Ezzel a technikával készíthetünk további kreatív ékszereket, például kitűzőket, karkötőket, hajcsatokat is.
Egyszerűbb változata gyerekeknek, amikor szilványi méretű agyagdarabkákat gömbölyítünk meg a tenyerünkkel, majd hengerré formázzuk. Damillal egyforma hengerekké szeleteljük, s ismét apró gombócokat csinálunk belőlük. Felfűzzük őket hurkapálcikára, s díszíthetjük szurkált pöttyökkel, benyomkodott vonalkákkal, kásagyönggyel, vagy akár pecsételő mintázatával. Kiégetés után akár festhetjük is.
Nagyon egyszerű, mutatós ékszereket készíthetünk száraztésztából is. Az üreges fajtákat felfűzhetjük kenderzsinórra, bőrláncra is. A kiválasztott tésztadarabokat natúr színben is hagyhatjuk, de lefújhatjuk különböző színű festékkel is, ügyelve, hogy minden oldala festékes legyen.
A kreatív ékszerek közé sorolhatjuk akár a pitypang szárából készült nyakláncokat, karkötőket, gyűrűket is. A kislányok gyakran szoktak ilyeneket készíteni a régi időkben is. Szalmából, azaz az érett gabona aratás idején szedett szárából is készülhetnek nyakláncok. S ha a séták, kirándulások alkalmával szép formájú és színű terméseket gyűjtünk, azok szintén alkalmasak gyöngyfűzésre. Tetszetős láncot fűzhetünk kukoricából, tök- és napraforgómagból. Illatos láncot készíthetünk narancs-, citromhéj és szegfűszeg felfűzésével.
Szintén szívesen készítenek már a kisebbek is különböző tárgyakat nemezeléssel. Egy karkötőhöz kisujjnyi vastagságú gyapjúfátylat tépünk, s a kezünkön néhányszor körbetekerjük. Meleg vízzel megfröcsköljük a gyapjúkarikát, majd nedves kézzel simogatjuk, hengergetjük körbe. Ha már kialakul a formája, akkor díszíthetjük fellazított színes szálakkal. Meleg szappanos vízbe mártjuk, majd jól kinyomkodjuk.
A kreatív ékszerek sorát a papírlánccal zárnám. Különböző színű papírokból egyenlő szárú háromszögeket vágunk. Ezeket szívószálra szorítjuk, feltekerjük, s a csúcsánál megragasztjuk. Kihúzzuk a szívószálat, s már fűzhetjük is a fonalra az elkészült papírgyöngyöket.
Próbálja ki mindenki a kreatív ékszerek elkészítését, a gyerekek is élvezni fogják!

Köszönjük, hogy átolvasta kreatív ékszer cikkünket, reméljük, hogy hasznosnak találta.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak